Internetes alkalmazásfejlesztő (új OKJ)
A 2006-ban bevezetésre került új Országos Képzési Jegyzékben 54 481 02 0010 54 03 számon szereplő, emelt szintű szakképesítés. Korábban, a régi jegyzék egyáltalán nem tartalmazott Internettel kapcsolatos szakképesítéseket. Az OKJ-ről rövid ismertetést állítottunk össze.
A tanfolyam során a számítógép-programozásának alapjaival, majd ebből kiindulva a professzionális web-programozás elméleti és gyakorlati feladataival ismerkednek meg a hallgatók. A képzés lezárásaként saját tervezésű és kivitelezésű szakdolgozatot készítenek, melynek sikeres megvédésével szerezhetik meg az állami oklevelet.
Célközönség:
Ezt a tanfolyamot azoknak a legalább középfokú számítástechnikai ismeretekkel rendelkező jelentkezőknek szervezzük, akik korszerű web-programozói ismereteket szeretnének szerezni, és egyben lényeges számukra az állami bizonyítvány.
Tandíj: 560.000 Ft /fő (akkreditált képzés, tárgyi ÁFA mentes)
Most akciós áron: 440.000 Ft (akkreditált képzés, tárgyi ÁFA mentes)
Részletfizetés: Van, legfeljebb 20 részletben
A kontaktórákon elsősorban a gyakorlati ismeretek elsajátítására helyezzük a hangsúlyt. Az elméleti anyag egy részét nyomtatott és elektronikus módon rendelkezésre bocsátjuk, a vizsgára történő felkészülést rendszeres számonkérésekkel, házifeladatokkal, kötelező modulvizsgákkal segítjük.
- A tandíj a kötelező kontakt órákra vonatkozik, a választott órák után díjat kell fizetni!
- Az egyes moduloknál van lehetőség az előzetesen megszerzett tudás felmérésére és az eredmény függvényében azt időben és összegben beszámítjuk, azaz a beszámított részt nem kell kifizetni.
- Az egyes modulokhoz külön is lehet csatlakozni, ha van hely
Kérjük, ha a tanfolyamon biztosítani szeretné a helyét, akkor juttassa vissza kitöltött jelentkezési lapot, majd az Oktatási Központunkban 10.000 Ft regisztrációs díj befizetésével jelezze szándékát! Ez az összeg természetesen beleszámít a tandíjba.
Érettségi bizonyítvány[::]Otthoni számítógép, lehetőleg Internet kapcsolat[::]Alapszintű Angol szakmai szöveg értése[::]Előny: Szakirányú, min. középfokú bizonyítvány, vagy annak megfelelő tudás
Vizsga: Szakdolgozat és Állami képesítő vizsga, a Központi Szakmai és Vizsgakövetelmények (SZVK)szerint
Vizsgadíj: A tandíjon felül, a vizsga időpontjáig fizetendő, jogszabályban évente meghatározott összeg alapján.
Aktuális kiírás szerint, lásd a fenti táblázatot
- 1142-06 Számítógép kezelés, szoftverhasználat, munkaszervezés
- 1143-06 Projekt menedzsment
- 1144-06 Rendszer/Alkalmazás –tervezés, -fejlesztés és programozás
- 1147-06 Internetes alkalmazásfejlesztés
| 1147-06 Szabványokra épülő webdesign 50 tantermi óra 40 óra otthoni munka | Hálózati és Internetes alapfogalmak, használatos technológiák és szabványok, statikus és dinamikus weboldalak, CMS rendszerek XHTML-CSS CSS alapú oldalelrendezések tervezése Multimédia objektumok szabványos beágyazása A különböző böngészők kezelése CSS keretrendszerek Keresőoptimalizálás (SEO) Hatékony, gyors weboldalak alapelvei Google Analitics használata Legújabb szabványok (HTML 5, CSS 3) |
| 1144-06 Programozási alapfogalmak Programozási módszertan 50 tantermi óra 50 óra otthoni munka | A programozási feladat megoldásának lépései A strukturált programozás elvei, programtervezés Adattípusok, adatszerkezetek és ezek tervezése Programszerkezetek, A nyelv beépített függvényei Egyedi eljárások és Függvények, paraméterátadás Alapvető adatfeldolgozási algoritmusok, tételek Állománykezelés Az objektumorientált programozás alapjai Hibakeresés és tesztelés fogalma, módszerei, eszközei, A számítógépes program dokumentálása |
| 1144-06 Kliens oldali Web-programozás alapjai 30 tantermi óra 40 óra otthoni munka | JavaScript alapismeretek Eseménykezelés DOM feldolgozás JavaScript függvénykönyvtárakról röviden |
| 1147-06 Grafikai és animációs alapok 50 tantermi óra 40 óra otthoni munka | Webgrafikai alapismeretek, tervezési szempontok Weboldalak grafikai elemeinek elkészítése SiteBuild grafikai terv alapján Flash animációk készítése |
| 1147-06 XML alapismeretek 20 tantermi óra 20 óra otthoni munka | Az XML szabványrendszer bemutatása Felhasználási területek HTML-XML-XHTML XML eszközök XML gyakorlati alkalmazásai |
| 1144-06 Visual Studio.NET Windows alkalmazások fejlesztése .NET környezetben C# 30 tantermi óra 30 óra otthoni munka | A C# nyelv alapjai Adattípusok, adatszerkezetek megvalósítása Vezérlési szerkezetek Függvények, függvénykönyvtárak Objektum és esemény-orientált programozás Komponensek használata Desktop alkalmazások készítése Állománykezelés Hálózati kommunikáció Adatbázis-kapcsolat |
| 1147-06 PHP alapismeretek 40 tantermi óra 40 óra otthoni munka | A fejlesztőkörnyezet felépítése, a futtató környezet A webszerver és a PHP feldolgozó konfigurációs állományai A PHP nyelvi elemei Dinamikus HTML generálás Állományok kezelése Űrlaptartalom kiolvasása Adatfeldolgozás, szabályos kifejezések, mintaillesztés Állapotok tárolása, munkamenet-kezelés Kapcsolat a külvilággal, a környezet adatai, e-mail küldés Egyszerű sablonok XML feldolgozás (pl. RSS) Webszolgáltatások |
| 1144-06 PHP-MySQL 60 tantermi óra 100 óra otthoni munka | Adatbázis-kezelési alapismeretek SQL áttekintés Adatbázis szerverek, adminisztrációs feladatok Adatbázis-tervezés gyakorlati feladatok Beágyazott SQL, a PHP MySQL függvényei Adatbázis alapú Web-alkalmazások tervezése és kivitelezése Felhasználói és adminisztrációs felületek JavaScript alkalmazása dinamikus oldalakon Kész kódok keresése, adaptálása Biztonsági kérdések |
| 1147-06 AJAX 30 tantermi óra 30 óra otthoni munka | Az AJAX technológia lényege JavaScript függvénykönyvtárak (pl. jQuery) Aszinkron kommunikáció a szerverrel Lehetséges adatformátumok Alkalmazási területek, gyakorlati példák |
| 1143-06 Projekt menedzsment 50 tantermi óra 30 óra otthoni munka | Vállalkozási alapismeretek Szervezési és vezetési ismeretek Marketing és Reklám alapfogalmak Projektirányítási alapismeretek Projektirányítás számítógépes támogatása MS Project |
| 1144-06 Rendszertervezési ismeretek 20 tantermi óra | Rendszerelméleti alapismeretek Az információrendszer fejlesztés életciklusa Logikai és fizikai rendszertervezés |
| 1144-06 Web-alkalmazás fejlesztés .NET környezetben ASP 30 tantermi óra | Web-alkalmazások készítése ASP.NET rendszerben |
| * 1142-06 Informatikai és hálózati alapismeretek 30 tantermi óra 20 óra otthoni munka | HW ismeretek SW ismeretek, SW jog, Licenszelés Számrendszerek Kódolás, kódrendszerek Logikai alapismeretek TCP/IP hálózati alapismeretek |
| * 1142-06 Felhasználói ismeretek 30 tantermi óra 30 óra otthoni munka | Irodai programcsomag integrált használata: Szövegszerkesztés, Táblázatkezelés, Adatbázis-kezelés, Prezentáció-készítés |
| ** Portálrendszerek (CMS) 50 tantermi óra | A CMS rendszerek általános ismertetése, elterjedtebb nyílt forrású és kereskedelmi rendszerek A Drupal rendszer bemutatása Fejlesztés CMS rendszerekhez (Smink és modulok) |
| ** Professzionális PHP fejlesztőeszközök 40 tantermi óra | Symfony framework Nyilvános API-k használata (pl.: Facebook, Google) Csapatmunkát támogató eszközök - Dokumentálás - Verziókezelés - Feladatkezelés |
* Az egy csillaggal jelölt tárgyak nincsenek benne a kötelező óraszámban, azok önkéntességi alapon, illetve a felmérések és modulvizsgák alapján választhatók, megfelelõ létszám esetén 1000 Ft/óra/fõ díjért külön idõpontokban szervezünk konzultációt.
Figyelem! Ezen tananyagrészek a modul és a képesítő vizsgákon szintén számonkérésre kerülnek!
** A két csillaggal jelölt tananyagrészek szintén szabadon választhatók az előző feltételek szerint, azzal a különbséggel, hogy a képesítés megszerzéséhez nem feltétlenül szükségesek, számonkérésre sem kerül belőlük sor, de úgy gondoljuk, hogy a korszerű Internetes fejlesztési ismeretekhez, és az elhelyezkedéshez hasznosak lehetnek.

