OKJ ismertető
A 2006-ban életbe léptetett új Országos Képzési Jegyzék ( OKJ ) és a hozzá kapcsolódó további jogszabályok teljesen új alapokra helyezték a Magyarországi szakképzést. A régi szakmai jegyzékben szereplő szakképesítések néhány éves átmeneti időszak után teljesen megszűnnek, és helyükbe fokozatosan, az új jegyzékben szereplő szakmák lépnek.
Nagyon fontos tudni, hogy nem csupán a szakmák elnevezései változtak meg, illetve jelentek meg új szakmák, tűntek el régiek, hanem az egyes szakképesítésekhez rendelt szakmai és vizsgakövetelmények lettek alapjaiban újragondolva. A hosszú fejlesztési folyamat célja az volt, hogy a szakképzés a munkaerőpiaci szükségleteket, az ott elvárt, elsősorban gyakorlati jellegű ismereteket oktassa, és kérje számon.
Modulrendszer
Másik alapvető változás, hogy a képzési rendszert modularizálták, azaz az egymástól jól elkülöníthető tananyag egységeket modulokba szervezték, és egy szakképesítés megszerzéséhez a szakmai és vizsgakövetelményekben meghatározott modulok érvényes záróvizsgáira, és az állami képesítő vizsgán ugyanezen modulok viszgafeladatainak sikeres megoldására van szükség.
Korábban megszerzett tudás beszámítása
A modulrendszer biztosítja az átjárhatóságot, és a már megszerzett tudás egyértelműbb beszámításának lehetőségét, mert a modulzáró vizsgákat le lehet tenni tanfolyam látogatása nélkül is, illetve le lehet tenni őket akár egyenként, különböző képző intézményeknél is, lényeg, hogy hiteles igazolást kell kiállítani a meglétükről.
Vannak alapmodulok, amelyek több szakképesítés megszerzéséhez is szükségesek, és vannak speciális, csak egy adott képesítéshez tartozó modulok.
Példaként nézzünk két szakképesítést:
| Modul száma | Modul megnevezése |
|---|---|
| 1142-06 | Számítógép kezelés, szoftverhasználat, munkaszervezés |
| 1143-06 | Projekt menedzsment |
| 1168-06 | Hardveres, szoftveres feladatok |
| 1164-06 | Számítógépes rendszerek fizikai kiépítése |
| 1175-06 | Számítógépes rendszerek szoftveres telepítése |
| Modul száma | Modul megnevezése |
|---|---|
| 1142-06 | Számítógép kezelés, szoftverhasználat, munkaszervezés |
| 1143-06 | Projekt menedzsment |
| 1144-06 | Rendszer/alkalmazás -tervezés, -fejlesztés és -programozás |
| 1147-06 | Internetes alkalmazás fejlesztés |
Léteznek olyan rokon szakképesítések, amelyek közös alapozó modulokra építve elágaznak, és eltérő hozzáadott modulokból állnak össze.
Az új vizsgarendszer
A vizsgarendszer, igazodva a kezdeti célokhoz, szintén jelentősen eltér a korábban megszokottól. A vizsgát vizsgarészekre, azokon belül pedig vizsgafeladatokra tagolták. A vizsgarészek az adott szakképesítéshez előírt modulokhoz kapcsolódnak, és az egyes feladatok súlyozottan számítanak bele a vizsgarész értékelésébe. Emellett minden vizsgarésznek is meghatározott súlya van a teljes vizsgát tekintve.
A viszagafeladatok lehetséges típusai:
írásbeli vizsgatevékenység: A szakképesítés birtokában végezhető munkatevékenységgel azonos, vagy azt modellező, a vizsgázó által készített, papíron vagy elektronikusan rögzített vizsgaproduktum. Központilag állítják össze, az adott vizsganapra.
Interaktív vizsgatevékenység: Általában számítógép használata mellett végzett, számítógép által eőre meghatározott, jellemzően teszt jellegű vizsga, aminek tartalmát központilag, a képző intézménytől függetlenül állítanak össze, és csak a vizsga időpontjában válik ismertté.
Szóbeli vizsgatevékenység:Az eddigi gyakorlattól eltérően, a szóbeli vizsga is központilag van előkészítve, tehát nem egy előre megadott, elsősorban lexikáis ismereteket számonkérő tételsort adnak ki. A tételek elképzelt munkaszituációkat ismertetnek, és a vizsgázó vázlat alapján ismertetei az elképzelt megoldását a feladatra, illetve részeire.
Gyakorlati vizsgatevékenység: A szakképesítés birtokában végezhetõ munkatevékenységgel azonos vagy azt pontosan modellezõ tevékenység a szakmai vizsga során. A gyakorlati tételeket a jogszabályok alapján a képző intézmény állítja össze, és a vizsgaszervező adja ki, a vizsga elnöke hagyja jóvá.
